dr. Joó Tibor

Születés helye, ideje:
Kolozsvár, 1901. augusztus 21.
Halál helye, ideje:
Budapest, 1945. március 1.
Foglalkozás:
történetfilozófiai író, könyvtáros, egyetemi tanár
Státusz:
civil áldozat

Egyetemi tanulmányait a szegedi egyetemen filozófia szakon végezte, 1928-ban szerzett bölcsészdoktori címet. 1929-től 1933-ig a szegedi egyetemi könyvtárban dolgozott. Ezután az Országos Széchényi Könyvtárba került, ahol szakdíjnok, majd segédőr, végül alkönyvtárnok volt. 1939-ben a budapesti tudományegyetemen a történetfilozófia magántanárává nevezték ki. Tanulmányai főként a Magyar Szemlében, a Nyugatban, a Protestáns Szemlében és a Válaszban jelentek meg. Budapest ostroma alatt kapott sérülései következtében halt meg 1945. március 1-én.