veress_pál

dr. Veress Pál

Születés helye, ideje:
Kolozsvár, 1893. július 19.
Halál helye, ideje:
Budapest, 1945. január 27.
Foglalkozás:
matematikus, egyetemi tanár
Státusz:
civil áldozat

Egyetemi tanulmányait 1911 és 1915 között a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, illetve a göttingeni és a kolozsvári egyetemen végezte. 1918-ban szerzett bölcsészdoktori, 1919 áprilisában tanári oklevelet. 1920-ban kiutasították Romániából, így Budapestre költözött. Gimnáziumi tanárként kezdett el dolgozni. 1925-26-ban tanulmányúton volt Berlinben, 1928-tól a budapesti Tanárképző Intézetben tanított. 1929 szeptemberében Budapesten egyetemi magántanári képesítést kapott. 1934-ben Kőnig Gyula-díjjal tüntették ki. 1936 és 1939 között a budapesti tudományegyetem felsőbb geometriai tanszékén tanított. 1938-tól 1945-ig címzetes nyilvános rendkívüli egyetemi tanárként dolgozott. Budapest ostromakor vesztette életét.